Színházi sikerek

Több száz középiskolás részvételével hetedik alkalommal rendezték meg az Ádámok és Évák Ünnepét a szolnoki Szigligeti Színházban. Ezúttal Shakesperae műveit kellett a színpadon életrekelteni. A Szolnok Városi Kollégium Arany Csillag Színjátszóköre "A legügyesebb csapat" díjat nyerte el, de a csoport két tagja is rangos elismerést kapott. "A legügyesebb fiú főszereplő" díjat Molnár József Zsolt (Antonius és Kleopátra – Antonius), "A legügyesebb lány epizódalakítás"-ért járó díjat pedig Rojkó Enikő (Antonius és Kleopátra – Orákulum) kapta. Rendező: Csengeri Gábor.

A díjazott ifjú színészek már rutinos előadónak számítanak. Mindketten az Arany János tehetséggondozó program tanulói. Enikő idén, Zsolt jövőre érettségizik. Akár mindkettőjükkel is találkozhatunk az elkövetkezendő években valamelyik színház társulati névsorában, ugyanis - elárulták - nem szakítanak a színházi világgal.

Rojkó Enikő két évvel ezelőtt már szép sikert aratott forgatókönyvíróként. A Szigligeti Színház Ádámok és Évák Ünnepe 2014 - Az ember tragédiája-másképp! című rendezvényén „A legjobb szöveg” elismerésért járó különdíjat vehette át dr. Kállai Mária kormánymegbízott asszonytól. Ezúttal a színészi munkáját értékelték kiemelkedőnek. - Nagyon jó volt, hogy a forgatókönyv elolvasása után én választhattam ki magamnak Orákulum szerepét. Úgy érzem, mostanra ért be a színjátszókörben végzett öt év munkám, ennek gyümölcseként hozhattam el a díjat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre jelentkezem első helyen, de nem zárkózom el a színháztól, és egy év múlva valószínű megpróbálom a színművészetire is a felvételit. A forgatókönyvírást is folytatom, folyamatosan írok, attól függetlenül, hogy előadás még nem lett ezekből a szövegeimből. Arra is jók ezek, hogy bármikor elővehetem, ötletet meríthetek belőlük - tette hozzá Enikő.

Molnár József Zsolt Antonius szerepének életrekeltéséért kapta meg "A legügyesebb fiú főszereplő" díjat. - A kollégiumban már három éve, egyébként kisgyerekkoromtól kezdve színjátszózom. Ez az eredmény nagyon megtisztelő, és azért is örülök neki, mert ebbe a szerepbe nagyon sok munkát fektettem. Rengeteget dolgoztam rajta hónapokon keresztül. A szereppel teljesen egymásra találtunk. Mindenképpen színész szeretnék lenni, ezzel a díjjal közelebb kerültem az álmaimhoz. Ha nem sikerülne hivatásként a színészi pálya, akkor is végigkíséri már az életemet valamilyen módon a színjátszás. Legalább is most így gondolom. Még másfél évem van a kollégiumban, készülünk a derecskei színjátszó-, illetve az áprilisi Globe fesztiválokra. Vagyis megy tovább a  munka - tette hozzá Zsolt.

Csirke József

Képtár