Életemet a spontaneitás jellemzi, kevés benne a tervszerűség, mindig azt csinálom, amihez kedvem van – mondja a lehető legtermészetesebb módon Czifra Botond, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium matematika szakos végzős tanulója. Vallja továbbá, hogy néha még maga is meglepődik, huszonnégy órába mennyi mindent bele lehet tenni, ha az ember megtalálja a legjobb módszert arra, hogyan tud tanulni.

Botond a tanuláshoz vezető kulcsot a másokkal való kommunikációban találta meg, ugyanis nem tud hosszú időt könyvek fölött ülni. A Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium Tiszaparti Tagintézményének lakójaként fel-alá járkál a szobájában, és hangosan beszél saját magával, így osztja meg aznapi iskolai élményeit, az ott hallott ismereteket. Elmondása szerint „monológjait” már nagyon megkedvelték a szobatársai.

Sokféle tanulási módszer létezik, de egy biztos, a Fegyvernekről induló és Szolnokon tanuló fiatalember olyan sikert aratott a közelmúltban, ami keveseknek adatik meg. Tizedik helyezést ért el a latin nyelv „diákolimpiájának” számító patinás olaszországi, arpinói – Cicero-versenyként ismert – nemzetközi versenyen. Méltán lehet büszke rá felkészítő tanára, dr. Valyon Eszter (PhD) is, hiszen egy hazai, nehéz előválogató után, 64 versenyző közül a legjobb négy közé kerülve utazhatott ki a Rómától délre fekvő kis hegyi településre, ahol Cicero született.

- Mit kell tudni a versenyről? - kérdezem.

- Maga a verseny többfordulós. Előző évben az Országos Latin Tanulmányi Versenyen kellett indulni, ahonnan a tíz legjobb nevezhetett az előválogató versenyre. Innen a négy legjobb jutott ki a nemzetközi versenyre, Arpinóba. Itt egy fordítási feladaton kellett dolgozni, amihez kommentárkészítés kapcsolódott. Minderre összesen öt óra állt rendelkezésre. A feladat nagyon összetett volt, komplex történelmi, filozófiai és ókortudományi ismereteket igényelt. A kapott szövegrészletet el kellett helyezni az író Cicero életében, és meg kellett indokolni a fordítási döntéseinket, értelmezve az előforduló kifejezéseket az adott szövegkörnyezetben.

- Mit jelent az elért előkelő helyezés? Egyéni terveidhez hogyan tudod kapcsolni?

- Pénz- és könyvjutalommal járt, illetve a római La Sapienza Egyetemen való tanulás esetén tandíj-kedvezményt, - mentességet jelent. Mivel én az ELTÉ-n tervezem a továbbtanulásomat jogi irányban, egyelőre ezt nem veszem igénybe, esetleg majd később.

- A kollégium mennyire segítette a tanulásodat?

- A kollégiumi közösségbe elvárások nélkül érkeztem, hiszen aki nem vár el semmit, az nem is csalódhat. Az elmúlt négy évet úgy éltem meg - a járványtól eltekintve - mintha egy nagy játszótéren lennék. Önállósodhattam, sok mindent kipróbálhattam, de mindig kaptam segítséget, ha kellett, Marton Rita csoportvezető tanárnőtől is. Soha nem éreztem magamat egyedül.

- Csoportvezetőd egyéb eredményeidről is árulkodott: felsőfokú nyelvvizsga francia nyelvből, francia OKTV 6. hely, latin OKTV 2. hely, Horváth István Károly Ókortudományi és Latin Nyelvi Verseny 1. hely, de rendszeresen zenélsz és sportolsz is.

- Hat évig szaxofonon játszottam, most klarinétozok. A barokk zene a kedvencem. A zenei pályán profi hobbizenész lehetnék, de alapvetően nem tervezek ezzel. Ez az életpálya nagy kockázattal és szélsőségekkel jár. A sikeres szólókarrierhez rengeteg munka, szerencse és jó kapcsolatok kellenek. Zeneiskolai tanárként nem tudom magamat elképzelni, bár nagyon tisztelem a tanáraimat. Már továbbképző klarinét órákra járok, némi zenekari tapasztalatom is van, amit az ökölvívás miatt hagytam abba. Fontos erre is időt szakítanom, mert a sport fizikálisan és szellemileg is sokat segít a mindennapokban. Tiszteletre és toleranciára nevel. A kollégiumi rendezvényeken is sokat zenéltem, a saját ballagásomon viszont már csak énekeltem. Jogásznak készülök, de egyetemi tanulmányaim mellett ősztől újságíró gyakornoki munkát is szeretnék vállalni, ami beleszámítana a jogász pálya kötelező gyakornoki feladatai közé is. Szerencsésnek érzem magamat, mert a szüleim nagyon mellettem állnak, segítenek, biztatnak a terveim megvalósításában.

Kép és szöveg: Cs. J.

Czifra Botond